ÉNEKEK ÉNEKE
Szántó Sándor új tűzzománc falképéről

Ha egy festő az üres vászon elé áll, ha egy szobrász kezébe veszi a vésőt, vagy formálni kezdi a gondosan előkészített anyagot, megszűnik körülötte a világ, saját gondolatait alakítja képpé, látvánnyá.

Egészen más a helyzet, ha a művész megbízást teljesít, feladatot kap, a "megrendelő" megszabja a témát, miről szóljon, mit közvetítsen a születendő műalkotás.

Szerencsére mögöttünk vannak azok az évtizedek, amikor propagandisztikus szobrok, gobelinek, freskók, mozaikok készültek, melyeken a művész személyisége nem érvényesülhetett.

Szántó Sándort a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon ugyan festőművészként jegyzi, azonban már ott is szó esik arról, hogy a tűzzománc műfajának is avatott mestere, amit nem csak művel, hanem tanít is. A lexikon megjelenése (2001) óta azonban már számos tűzzománc táblája (elsősorban ikonok) kerültek országos közgyűjtemények, múzeumok tulajdonába.

Amikor Tahitótfalu Polgármesteri Hivatala megbízta a művészt, hogy készítsen egy 240×130 cm méretű kompozíciót az új házasságkötő terem falára, nem kötötte meg az alkotó kezét, természetesen ünnepélyes, emelkedett, az alkalomnak megfelelő műre számított.

Nos, a művész nem falfestményben gondolkodott, hanem a dekoratív tűzzománc technikát választotta, melyet már az időszámítás előtti 2. században ismert az emberiség. (Voltaképpen porrá tört hegyikristály vagy színes üvegzúzalék fémlemezre való olvasztásáról van szó.)

Mivel a házasságkötés a rövidke emberi élet egyik legfontosabb eseménye, Szántó Sándor témaként egy örök érvényű régi szerelmi szöveg, az ótestamentumi Énekek éneke megidézését választotta.

A kompozíció hat főtáblából és tíz melléklapból áll. Az első sor három táblája a község három templomát (a reformátust, a katolikust és a baptistát) ábrázolja. Szántó Sándor itt kifejezetten festői erényeket csillogtat meg: az épületeket a tájba ágyazva ábrázolja, s így lágy lírai hangulatot teremt.

A három alsó lemez középső eleme egy idézet a világirodalom egyik legszebb szerelmes prózájából, mely a Döbrentei-kódexben maradt ránk, természetesen az archaikus középkori magyar nyelven:

"MEGLELEM ŰTET, KIT ÉN LELKEM SZERET. MEGTARTÁM ŰTET ÉS EL SEM BOCSÁTOM." (Énekek éneke, 3 r. 4. vers)

A szöveget keretező két kép egyikén egymás kezét fogó pár indul el a nem látható, csupán sejthető közös jövendő felé vezető úton, a másikon pedig bizáncias formaadású elmélázó csoport húros és fúvós hangszereken játszva hangsúlyozza az esemény ünnepélyes voltát.

A tíz melléktáblán olyan figurákat jelenít meg a művész, melyeket az ókori férfiú szerelméhez hasonlatosnak tart (völgyek lilioma, virágos édes szőlő, mezők kecskéi és szarvasai, Béthel hegyén ugrándozó gímborjak, stb.)

Könnyen beláthatjuk, hogy Szántó Sándor impozáns faliképe (jobb híján nevezzük így) eredeti (s talán kicsit szokatlan) megoldásokat használva - süllyesztett rekeszzománc kitűnően teljesíti feladatát.

...és ami nagyon fontos: nem tett stílusbeli engedményeket, nem maradt rejtve a művész egyénisége. Így válhatott a személyes közlés egyetemessé, mely mindenkihez szól, aki fogékony a szépségre, s megérti az ősi, maradandó, örökbecsű igazságokat.

Tahitótfalu, 2010. augusztus 10.

Hann Ferenc
művészettörténész